BEMUTATKOZÁS

A Pécsi Tudományegyetem Szociális és Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola jogelődje 1945-ben jött létre. 2009 óta jelenlegi helyén, már a Pécsi Tudományegyetem fenntartásában, a csendes és fákkal övezett Berek utcában várja az egészségügyi és szociális szakmák iránt érdeklődő tanulókat. Ekkor fogalmazódott meg egy olyan oktatási modell, amely a PTE Egészségtudományi Karának égisze alatt a szakközépiskolai képzéstől a doktori fokozatig képes az egészségügyi képzés teljes vertikumát biztosítani, széleskörűen kiszolgálva az egészségügyi ágazat humánerőforrás igényét. Ez ma a SZESZI.

A háromszintes épületben, a szaktárgyi felkészültséggel rendelkező tanáraink jól felszerelt tantermekben várják az egészségügy és szociális szféra, valamint a 2020/2021 tanévtől, a sport iránt érdeklődőket egyaránt. A magas szintű szakmai felkészítés három egészségügyi demonstrációs tanteremben zajlik, míg a sport iránt érdeklődőket rekortán borítású sportpálya és tornatermek várják. Az iskola épületén kívül szakképző intézményünk a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjával való évtizedes szoros szakmai együttműködésének, valamint a Pécsi Futball Akadémiával és a Rátgéber Akadémiával való kapcsolatának köszönhetően biztosítja a magas színvonalú elméleti és gyakorlati oktatást. 2020 szeptemberétől megváltozott rendszerben folyik a szakmai oktatás. Szakgimnázium helyett 5, illetve 6 éves technikumi képzésekben vehetnek részt a hozzánk beiratkozó tanulók, ahol az érettségire történő felkészítés és a szakmai oktatás párhuzamosan zajlik.

A felnőttek számára pedig, az előzetesen megszerzett tudásuk és végzettségük beszámítása mellett 2-3, de akár rövidebb idejű képzés keretében biztosítjuk a szakma megszerzését. Az iskola épületében a számos tanterem, a közismereti és szakmai tanulás elősegítéséért és biztosításáért felelős demonstrációs és számítástechnikai eszköz mellett, a szünetekben a bensőséges belső udvar ad lehetőséget az elvonulásra és beszélgetésre. A büfé széles választéka és diákbarát árai mellett pedig mindenki megtalálja a reggelinek és uzsonnának valót. A közelben buszmegálló, boltok, kedves terek és a kertvárosi lakóövezetnek köszönhetően biztonságos környezet és közlekedési lehetőségek adottak mindenki számára.

MIÉRT VÁLASZD A SZESZI-T? MIÉRT VÁLASZD A SZAKKÉPZÉST?

Az ötéves technikumi, a hároméves szakképző iskolai keretek között tanulók és érettségi után érkező felnőttek a széleskörű ágazati alapoktatás után, mind duális képzési formában tanulhatják és sajátíthatják el a szakmairány speciális szakmai gyakorlati ismereteit. Tanulmányaikat a duális képzőhely adta valós munkakörnyezet lehetősége mellett munkabérre való jogosultság, a tanulmányi eredményektől függően ösztöndíjak, pályázati lehetőségek és egyszeri pályakezdési támogatás is segíti.

Elsősegélynyújtás referencia iskolahálózat tagok vagyunk. Az Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány a 2016-ban indította el az Elsősegélynyújtás referencia iskolahálózatot. A hálózat tagjai olyan intézmények lehetnek, melyek az elsősegély-oktatás terén egyedi, más iskolák számára is példaértékű eredményeket érnek el. Referencia iskolaként oktatóink rendszeres szakmai és pedagógiai továbbképzéseken vesznek részt a legfrissebb nemzetközi iránymutatások figyelembe vételével, továbbá az Elsősegély-oktatók Egyesületén belül folyamatos módszertani fejlesztéseket végezünk. Ennek köszönhetően kimagasló innovációs és gyakorlati adottságokkal rendelkezünk. A hálózat tagjaként folyamatosan meg kell felelnünk a magas szakmai elvárásoknak.

VÁLTOZATOS PROGRAMOK ÉS VERSENYEK EGÉSZ ÉVBEN!

SZESZI nap: A SZESZI-napot elsősorban tanulóink számára szervezzük. A program célja, hogy különböző tematikájú programok mentén körbejárjuk a szociális és egészségügyi ás általánosságban az egészségvédelem fontos kérdéseit. A többszempontú megközelítés a szakmai tudás elmélyítését szolgálja, ugyanakkor jó alkalom, hogy tanulóinkkal kötetlen keretek között, játékosan töltsünk el egy napot.

Szakmák Éjszakája: A Szakmák Éjszakája, egy 2016-ban útjára indult kezdeményezés, amely a Múzeumok Éjszakája c. programsorozat mintájára valósul meg minden év tavaszán, jellemzően áprilisban. A program fő célkitűzése, hogy az országszerte a programhoz csatlakozó iskolák, különböző programokon keresztül, bemutassák az általuk oktatott szakmákat. Ezek lehetnek különböző interaktív (próbáld ki) programok, de akár mi magunk is előállíthatunk egy-egy terméket (csináld meg). Változatos bemutatók, előadások (ismerd meg), illetve üzemlátogatások révén nyerhetünk bepillantás egy-egy szakmai rejtelmeibe. Iskolánk 2018-ban csatlakozott első alkalommal a programhoz. Az érdeklődőket egészségnevelési, masszázs, vérvizsgálat, csecsemőellátás és egy sor egyéb izgalmas játékos feladat és kvíz várta. Az érdeklődő lakosság mellett, számos iskolai osztály is bejelentkezett és vett részt programjainkon.

Önkéntes véradás: A Magyar Vöröskereszt évente ellátogat iskolánkba, ahol önkéntes véradásra hívja az iskola munkatársait és a tanulókat egyaránt, ez egy olyan esemény az iskola életében, ahol a szakmai felkészítés mellett közelebb kerülünk a beteg emberek és az egészségügy aktív támogatásához. Adj vért, és ezzel megmenthetsz 3 emberéletet, hiszen az önkéntes véradás mindannyiunk felelőssége!

SZAKMAI VERSENYEK

Országos Elsősegély-ismereti Verseny: A verseny célja a tanulók elsősegélynyújtási, egészségvédelmi és egészségfejlesztési ismereteinek fejlesztése. 2019-ben iskolánk Miklósné Szalai Edina tanárnő felkészítésének köszönhetően első helyezést ért el. A csapat tagjai: Katona Zsófia, Szívós Laura, Varga Tirza.

EuroSkills: 2016. december 1. és 3. között a szakmák Európa-bajnokságán, az EuroSkills Göteborg 2016 versenyen, 16 magyar fiatal, 14 szakmában képviselte hazánkat. Köztük volt Varga Tamás 2016 júniusában végzett ápoló szakmát szerzett tanulónk is, aki ápolás és gondozás szakmában kiválósági érmet kapott a pontszámai alapján.

OKTATÓI TESTÜLET

Oktatóink létszáma közel 30 fő. Oktatói testületünkre a jókedv, a folyamatos tenni akarás, pozitív gondolkodás, magas színvonalú szaktárgyi felkészültség és a tanulók iránti elkötelezett tanári munka jellemző, mely kiterjed a tanulókkal való egyéni tehetséggondozás szintjeire, és a különböző tanulmányi és szakmai versenyekre való felkészítésre is. A pedagógiai munkát közel 40 fő óraadó tanár, továbbá fejlesztő gyógypedagógus segíti. Mellettük számos munkatársunk segíti a tanulókat mindennapi ügyeik, iskolai tanulmányaik intézésében, az iskolai élet szervezésében, működtetésében.

TANULMÁNYI OSZTÁLY

A tanulmányi osztályon a tanulmányaitokkal kapcsolatos ügyekkel várunk. Bármilyen tanulmányi adminisztrációs ügyben, illetve képzéssel kapcsolatos kérdéseddel áll rendelkezésedre. Keress minket, ha: jelenkezni szeretnél és beiratkoznál hozzánk, diákigazolványt igényelnél, jogviszony igazolásra van szükséged, képzésekről érdeklődnél vagy váltanál, kollégiumi elhelyezésre van szükséged, ösztöndíjakról, pályázatokról kérdeznél, vizsgára jelentkeznél. Mi segítünk!

PTE SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI TECHNIKUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA
7632 Pécs, Berek utca 15.
Titkárság
titkarsag@szeszi.pte.hu
+36 30 577 2283
Tanulmányi osztály
tanulmanyi@szeszi.pte.hu
+36 30 179 5664; +36 30 121 7032